Jogosítvány

Ausztráliában a jogsi nem szövetségi, hanem állami ügy. Ez azt jelenti, hogy minden államban mások a szabályok, mert mások az illetékes sóhivatalok, de szerencsére ezek a különböző szabályok csak felszínesen különböznek, a lényegük azonos.

Csak annak kötelező helyi jogosítványt váltani, aki állandó lakos. A látogatók, diákok, ideiglenes lakosok mind használhatják a külföldi jogosítványukat. Pl. ha itt vagy már 4-5 éve, mint külföldi tandíjfizető diák, akkor szabadon vezethetsz a magyar vagy akármilyen jogsiddal. Ha végre sikerül megszerezned az állandó lakosi státuszt, akkor viszont 3 hónapon belül a helyi jogosítványt is meg kell szerezned. Röhej.

Ha ideiglenes lakos vagy (turista, diák, ideiglenes munkás, stb.), akkor is kaphatsz helyi jogosítványt, de előbb itt kell élned valamennyit. NSW-ben pl. 6 hónapot. Az állami hatóság nem tudja, hogy mikor léptél be Ausztráliába. A Bevándorlási Hivatal, ami szövetségi hatóság, ezt pontosan tudja, mert beszkennelték az útleveledet a határon, de az állami hatóságok ehhez az adathoz nem férnek hozzá. Tehát valamilyen egyéb módon igazolnod kell majd, hogy legalább 6 hónapja itt vagy. Figyeld meg ezt az alapelvet: ha számodra kedvező az információ, akkor nem közlik egymással a hivatalok, pedig könnyű dolguk lenne, hiszen mindkettő ausztrál. Ha számodra kedvezőtlen, akkor viszont közlik, még akkor is, ha idegen ország hivatalát kell értesíteni. Lásd Miklós esetét:

Miklós, Sydney 2016

Ma veletlenul kiderult, hogy amikor NSW-ben kertem a helyi jogositvanyomat a magyar alapjan (nem kellett kulon vizsgazni csak a magyart bemutatni), ertesitettek a magyar hatosagot, akik azzal a lendulettel ervenytelenitettek a magyart – “kulfoldire cserelte” jeligevel) Ugyan az ervenyessege meg nem jart le, de vissza mar nem kaptam. Allitasuk szerint az ausztraloknak el is kellett volna venni amikor kiadtak az ujat es elkuldeni Magyarorszagra. Magyarorszagon nem lehet ket ervenyes jogositvanya az embernek, vezessek szepen az ausztrallal vagy ha akarom, “honosithatom” azt.

Elismert külföldi jogosítványok

2013. március 1-től  a legtöbb ausztrál államban  immár elismerik a 25 évestől idősebbek magyar jogosítványát és simán beváltják helyire. Ez az elismerés csak a személygépkocsi- és a motorkerékpár-kategóriákra vonatkozik. A többi járműből mindenkinek vizsgázni kell, még az angoloknak is.

Péter, Brisbane 2017

Ismerőseink tegnap mentek Qld-i jogsit intézni. Az ügyintéző nem akarta NAATI fordítás nélkül befogadni a kérelmüket. Ekkor hívtak fel telefonon. Elmondtam az ügyintézőnek, amit pár hónapja a saját szememmel láttam, miszerint a számítógépes rendszerükbe az összes olyan külföldi okmány be van szkennelve, amit fordítás nélkül el kell fogadjanak (az összes magyar jogosítvány ilyen). Először hümmögött, de mint megtudtam, miközben velem beszélt vadul nyomta a gépet és meg is találta amit mondtam neki. Szóval nem kell fordítás, benne van a gépünkben.
Idézem az NSW-i leírást:

Recognised Country A

Holders of a class C (car) and/or R (rider) equivalent licence from one of the following countries are exempt from computer and driving tests when applying for a NSW licence of the same class:

  • Austria, Belgium, Bosnia and Herzegovina, Canada, Croatia, Denmark,
  • Finland, France, Germany, Greece, Guernsey,
  • Ireland, Isle of Man (licences issued since 1 April 1991), Italy, Japan, Jersey, Luxembourg,
  • Malta (licences issued since 2 January 2004), Netherlands, New Zealand (except where a paper licence is presented), Norway, Portugal,
  • Singapore, Spain, Sweden, Switzerland, United Kingdom, USA.

Recognised Country B

Drivers from countries meeting the ‘experienced driver recognition’ (drivers and riders over 25 years of age) are exempt from computer and driving tests when applying for a class C and/or R licence if they hold the equivalent class in one of the countries listed below:

  • Bulgaria, Cyprus, Estonia, Hong Kong, Hungary
  • Latvia, Lithuania, Poland
  • Romania, Slovakia, Slovenia, South Africa, South Korea (Republic of Korea)
  • Taiwan, Czech Republic

Note: Recognised Country B licence holders below the age of 25 years are subject to normal testing requirements.  Exemptions only apply to applicants for Class C (car) and Class R (rider) licences.
Az A csoportba tartozókét minden teketória nélkül elismerik és átváltják helyire, de a B csoportba tartozókét csak akkor, ha 25 éves kor felett vagy.

Az egyes államok és Új-Zéland

Összefoglaló az ausztrál jogosítványokról a Wikipédiában.

A közlekedési hatóságok honlapjai az egyes államokban. Keresd mindenütt a licensing szót.

Ez pedig az Austroad honlapja. A sok sóhivatalt össze kell fogni, erre van ez az össz-ausztrál+új-zélandi szervezet kitalálva. A honlapjukon felsorolják az összes közlekedési hatóságot, ami csak van Ausztráliában és Új-Zélandon.

Jogosítvány-fordítás

Az Új-Dél-Velszi Közlekedési Hatóság (RTA) csak akkor fogadja el az idegen jogosítványok fordítását, ha az a következő két kormányszerv egyikének a közbenjárásával készült. Túl sok a hamisítvány, azért.

CRC, TIS

A sarki rendőr bármilyen fordítást elfogad, sőt még az eredeti magyar kártya-jogsit is.

A többi állam hatóságai bármelyik NAATI-fordító munkáját elfogadják, még az enyémet is. A saját ügyfeleimnek szoktam is készíteni fordítást.
A bevándorlási tájékoztatókban mindenütt találkozhatsz a NAATI rövidítéssel. Ez az Ausztráliai Fordítók és Tolmácsok Országos Akkreditálási Hatósága angol nevének kezdőbetűiből áll össze. Ennél a hatóságnál kell levizsgázni annak, aki Ausztráliában elismert fordítóként kíván dolgozni. Ez az aktív fordítók névsora. Fizetni kell a bekerülésért és ezért lehet, hogy vannak olyanok, akik bár megkapták az elismerést és joguk van fordítani, nem vetetik fel magukat a névsorba.
Ha állandó lakosi vízummal érkezel Ausztráliába, akkor jár neked egy ingyenes fordítás. A bevándorlók nyelviskolájában (AMES) kell kérned. Idejében kezdj hozzá, mert lassú.

2013. március 1. előtt ez az egész jogsi-átváltás olyan keserves volt, hogy kénytelenek voltunk kerülő-utat keresni és találtunk is. A történelmi hűség kedvéért az erről szóló leírást mind itt hagyom, hadd okuljon belőle a következő bevándorló-generáció.

Magyar jogsi beváltása britre, aztán ausztrálra

A legügyesebb taktika az, ha még elindulás előtt nyugat-európaira váltod a magyar jogosítványodat. Én a brit, az osztrák és a svájci átváltást néztem meg a weben. A brit a legegyszerűbb, mert egyszeri brit látogatással is elintézhető.

A brit jogsi-kiállító hatóság honlapja

Ezen az oldalon írják le, hogy hogyan lehet beváltani az idegen jogosítványt britre.

Szükséged lesz egy ottani címre, mert csak helyi cím birtokában lehet elintézni a dolgot. Nagy-Britanniában nincs lakcímbejelentés. Elég a postai cím. Feltételezik, hogy ha a postás megtalál, akkor ott is laksz.

Gyorsan végigfutottam a tájékoztatót és úgy vettem ki belőle, hogy a következőkre lesz szükség:

  • Magyar jogosítvány.
  • Személyi igazoló kártya
  • Igazolványkép
  • Egy brit postacím, ahová visszakűldik a kész brit jogsit.
  • Egy D1-es űrlap. Ez minden brit postahivatalban beszerezhető. (A netről nem tölthető le, csak megrendelhető.)
  • 50 font befizetése brit postai utalványon (postal orders). Hitelkártya nem jó nekik!

Az így elkészűlt brit jogsit aztán egy rövid számítógépes elméleti vizsga után beválthatod majd ausztrálra. Ez az elméleti vizsga sokkal könnyebb, mint az, amit Magyarországon az állati erővel vontatott járművek hajtóinak kell letenniük.

Ha mégis gyakorlati vizsgát kell tenned, mert csak magyar jogsid van, akkor jó, ha néhány órányi gyakorlati leckét veszel egy autós-oktatótól, aki felhívja a figyelmedet a hibás berögződéseidre és a helyi vizsgáztatók rigolyáira. Jó rögtön az elején megkísérelni a vizsgát, mert ha nem sikerül, akkor marad időd az ismétlésre. Ne hagyd a 3. hónap végére a dolgot, mert majd járhatsz busszal. Sok éves vezetési gyakorlattal rendelkező új bevándorlóim sorra megbuktak a vezetési vizsgán, aztán megint megbuktak és volt olyan, aki harmadszorra is megbukott. A költségei is jóval túl voltak már az ezer dolláron, mire végre átment és újra vezethetett. Igen keserves kezdés. Most menj vissza egy bekezdést és hasonlítsd össze az 50 fontot az ezer dollárral. A háromszori bukásról nem is beszélve.

Béla, Sydney 2008

20 éve van jogsim és olyan 500 000 km vezettem. Ennek ellenére itt képtelen vagyok átmenni a vizsgán. Állandóan találnak valamit. Egyiknek túl rövid az idő amíg a vállam fölött átnézek mikor sávot váltok a másiknak túl sok. A hócipőm tele van mert ez már a harmadik vizsgám volt sikertelenül.

Zsozsu, Béla felesége írta:

Mi megtapasztaltuk mind a két oldalát a jogsi szerzésnek. Én nagyon egyszerűen, elsőre átmentem. 2-3 hét gyakorlás után. Pedig rengeteget bénáztam. Nem tudtam jól kezelni a sebváltót és iszonyúan ideges voltam. De átengedtek. A férjem 20 éve vezet. Itt volt ca. 3/4 év gyakorlata, amelyből az utolsó 5 hónapban napi 100-150 km-t vezetett Sydney-ben keresztül kasul. Mégis meghúzták és csak hatodszorra ment át. Pedig vizsgahelyet is váltottunk többször. A végén már kényszerszabira küldte a cége, mert tanuló jogsival nem vezethetett egyedül. Félő volt, hogy a munkahelyét elveszíti, ha nem sikerül a vizsga. És végül sikerült. Ne kérdezzétek hogyan, mert nincs rá válasz.
Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy Ausztráliában a jogosítvány-kiadás nem rendőri ügy. Ez a közlekedési- és útügyi hatóság valójában a magyar (és a többi európai) Közlekedési Minisztérium megfelelője, csak itt államonként másként hívják, hogy valami különbség mégis legyen.

Jogosítvány Új-Dél-Walesben

Az új-dél-walesi jogosítvány-kiadási szabályok itt találhatók: Jogosítvány. Az új-dél-walesi szabálykönyvet is letöltheted innen, ha pedig megtanultad, akkor kipróbálhatod a gyakorlatban is, hogy mit tudsz, mert a szájton egy próbatesztet is találsz. Ugyanolyan, mint az igazi. Európai szemmel nézve nevetségesen könnyű.

Laci írta Sydney-ből:

Ha úgy érzed, hogy tudod a KRESZ-t, akkor bemész a helyi RTA irodába, és ott helyben rögtön megcsinálhatod a vizsgát egy monitor előtt ülve. Ha nem érzed úgy, akkor letöltheted az RTA honlapjáról a könyveket, a kérdéseket, sőt korlátlan számú próbavizsgát is tehetsz, ami pontosan ugyanúgy néz ki és működik, mint az igazi. Nem zavar senki, és semmi, sőt még passzolni is lehet vagy akármikor megszakítani a tesztet.

45 kérdés van kiválogatva az interneten is megtalálható kb 400-ból, és nyomkodni kell az érintőképernyőt. 39 dollár a teszt és kapsz róla papírt. Ezután feliratkozol vezetési tesztre.
Ha nincs külföldi jogosítványod, ekkor még csak tanuló vezetői engedélyt kapsz valamint egy nagy L betűt a kocsidra és ezzel legalább 50 órát kell gyakorolnod a forgalomban. Az oktatód bárki lehet, akinek már van rendes új-dél- walesi jogosítványa. Az oktatáshoz használt kocsit nem kell speciálisan felszerelni, csak az L betűt kell kirakni. Ha 25 év alatt vagy, akkor legalább 6 hónapig csak tanuló vezető lehetsz, nem engednek gyakorlati vizsgára. A 25 évesnél idősebbekre nem vonatkozik ez a 6 hónap tanulási idő, nekik csak az 50 óra vezetést kell igazolniuk. Igazolásnak elég az oktató személy aláírása a vezetési naplóban.
. . . amire kb 1 hét után kapsz időpontot. A vezetési teszt is 39 dollár. Neked kell kocsit hozni, akármilyet, lehet bérelt, kölcsön, saját, haveré, stb, csak regisztrált legyen. Beül melléd a vizsgáztató és mentek egy kört a környező utcákban kb 20 percig. Tudtam, hogy itt haklisak arra, hogy minden sávváltáskor forgatni kell a fejet – vizsgán!!! – , nem elég tükörbe nézni, záróvonalat, gyalogosokat tisztelni, sebességhatárok stb… Semmiféle beugratós manővert nem kértek, mindig egyértelmű volt minden.

Rutin, műszaki, vagy egészségügyi itt egyáltalán nincs külön.

Nevetséges volt a hátrafelé leparkolás az út szélén, ugyanis a kiszemelt utcában mindössze 1 darab autó állt, magyarul korlátlan hely volt, de a vizsgáztató mondta, hogy ne zavarjon, képzeljük úgy, mintha sok kocsi lenne. Odaképzeltem, mellé álltam, majd tolatásban beparkoltam az egy szem álló kocsi mögé, és próbáltam magamba fojtani a vigyorgásomat, csak kínomban a szemeimet forgattam…. A következő utcában Y megfordulást kellett bemutatni, ami megint csak vicces volt, ugyanis az utca jó ausztrál szokás szerint olyan széles volt, hogy még a nem is kis kocsimmal – Commodore – akár egy ívben is megfordulhattam volna, de azért csináltam egy szép Y-t.

Visszamentünk és megint elkérték minden papíromat különös tekintettel a hazai – magyar – jogsimra. Készüljetek föl arra, hogy az eredeti jogsit egy jó nagy bélyegzővel le is bélyegzik, utána meg mosolyogva visszaadják és lesik a delikvens reakcióját. Ez egyéntől függően dühkitörés, káromkodás, kiabálás, lesápadás, magába roskadás, kézremegés, elpirulás, stb,szokott lenni, részemről rövid tömör magyar nyelvleckét adtam a szaftosabb beszólásokból, de hála Istennek, senki sem értette, csak mosolyogtak…

A jelentkezési lapon ugyan apró betűvel rajta van, de azt senki sem olvassa el, és mindenki meglepődik. Én már tudtam ismerősöktől, hogy ez lesz, és megpróbáltam üres kifogásokra hivatkozva elbliccelni az átadást, de hajthatatlanok, sőt megfenyegették, hogy érvénytelenítik a vizsgámat, ha nem adom oda. Persze odaadtam, és szomorúan néztem, amint belepecsételtek miszerint: NSW licence issued. Aki ezután Magyarországon még vezetni akar, az vagy használja az ausztrált és magyaráz a magyar rendőrnek, vagy kérvényez egy újat, mondván, elvesztette, elvitte a kakadu, lenyelte a cápa, stb… Ez van.

Vizsga után, rögtön ott 10 perc után odaadjak a vadiúj jogsit, újabb 39 dollár kiállítási díj fejében.

Gergő, Sydney 2011

Nekünk nem vették el a magyar jogsit, megtarthattuk, és az újnak a kiállítási költsége $157 volt 5 évre.
 

Jogosítvány Viktóriában

Hayim , Melbourne 2006:

Teljesen kiment a fejemből, hogy a viktóriai jogsim megszerzésének harmadik fázisáról beszéljek. Szóval most már lassan egy hónapja, hogy megvan a jogsi, és teljesen legálisan vezetek Melbourne-ben.

A vizsga nem volt nehéz, ám mindenképpen javasolt, hogy egy dupla órát (90 perc) vegyünk egy oktatótól. Az oktató kiválasztása egyéni feladat. Én megnéztem a helyi Yellowpages-t, és Interneten bejelentkeztem az egyikhez. Az oktató kijött hozzám az autójával, kitette az L betűt (itt nem T van, hanem L :-)), és már vezethettünk is. Alapvetően meg volt elégedve velem, végigmentünk néhány vizsgaútvonalon, és elmondta közben, hogy miért vesztenék pontot a vizsgán, vagy miért buknék meg.

A vizsga elején végig kell mutogatni a vizsgabiztos kérésére néhány dolgot (hol a kézifék, kapcsoljak reflektort, hátsó ablakfűtés, indexek, stb.). Ez sem ment volna az oktató előzetes felkészítése nélkül.

Itt a rutinvizsga része amúgy a gyakorlati vizsgának, közben kell egy rutinfeladatot végrehajtani (three-point turn vagy reverse parking vagy tolatás 20 méteren keresztül (nem emlékszem az angol nevére) esetleg angle parking). Itt is járhatnak pontlevonások, pl. a dry steering-ért (akkor kormányzol, amíg áll a kocsi) vagy azért mert messze állsz meg a padkától (és még van egy csomó indok, de ezeket az oktató mind elmondja). A sok apróság miatt tényleg javasolt, hogy profi oktató tanítson egy órát.

A vizsga nem volt veszélyes, mindent úgy csináltam, ahogy előtte gyakoroltuk. Az oktató kocsijában csináltam a vizsgát, aki mellettem ült, míg a vizsgabiztos a hátsó ülésről adta az utasításokat. Kb. 20 percig tartott maga a vizsga, persze jóval rövidebb időnek tűnt. A végén gratulált a vizsgabiztos és az oktató is.

Vasziljevicsék, Melbourne 2008

A neten elérhető információ, hogy mely országok jogosítványait lehet egy az egyben becserélni ausztrálra – a magyar sajnos véletlenül sincs köztük, úgyhogy magyar jogosítvánnyal, állandó lakosi vízummal csak 3 hónapig lehet vezetni. Az ausztrál jogsihoz mindenből újra le kell vizsgázni, ami Victoria államban először egy Learner Permit tesztet, aztán egy Hazard tesztet (ősrégi monitoron megy egy szar minőségű film és kattintgatni kell az egérrel amikor fékeznél stb.) majd egy gyakorlati vizsgát jelent.

Mivel Márk elég sokat dolgozik, eddig egyáltalán nem ért rá ilyenekkel foglalkozni. Az idő azonban egyre inkább sürgetett, úgyhogy két hete egyik nap később ment be dolgozni és a dandenongi VicRoads ügyfélszolgálaton kezdett. Megkérdezte, mi a legközelebbi időpont a tesztre és rögtön másnapra kapott is… 6 napra rá jelentkezett be a Hazard tesztre és hirtelen felindulásból aznapra jelentett be engem is a Learner Permit tesztre (mondván, így felváltva tudunk addig vigyázni Milura) Aznap este valami f9 körül ért haza a munkából; fürdetés, egyebek, úgyhogy olyan 4-5 teszt gyakorlására maradt csak ideje a másnap reggeli vizsga előtt. Sima feleletválasztós teszt (a,b,c,); összesen 320-féle kérdés van, ebből 32-t tesznek fel a vizsgán, és ennyi van a neten bárki számára szabadon elérhető gyakorló tesztekben is, amiket véletlenszerűen generál a program – értelemszerűen minél többet gyakorol valaki, annál valószínűbb, hogy egyre több kérdés lesz ismerős. (a vizsgán csont ugyanezek a kérdések vannak, még a képek is ugyanezek!) 78%-tól adják meg, és a 32 kérdésre 45 perc áll rendelkezésre. Márk negyed órán belül végzett, és a helyi KRESZ könyv elolvasása nélkül is 100%-os eredményt ért el.

Mégis, hogy mennyire komoly ez a KRESZ vizsga, szerintem az én példám mutatja a legjobban. Nekem ugyanis nincs jogsim. Nemhogy ausztrál, magyar se. Soha nem is volt. Felkészítő tanfolyamon sem voltam soha. Az elmúlt években azért nyilván utasként is ragadtak rám közlekedési szabályok, ismerem a táblákat, elsőbbségadási szabályokat, alapvető dolgokat; de KRESZ könyvet konkrétan még nem fogtam a kezemben.

A vizsgára kemény 6 napom volt felkészülni, amiből az utolsó 4-et dögrováson töltöttem, így a felkészülés végül összesen nem lett 3 óránál több (és akkor is csak az internetes teszteket nézegettem) Mindezek fényében, múlt hét kedden 9:05-kor kezdtem a vizsgát és kerek 11 perc múlva már a pultnál vártam az eredményt – 100%-os lett.

Nem, nem én vagyok ilyen okos-ügyes, istenadta tehetség, hanem maga a vizsga ennyire egyszerű. Mondanám, hogy angolul kell tudni hozzá, de még csak ez sem igaz, ugyanis a vizsga 20 nyelven elérhető (pl. olasz, német, spanyol, görög, török, orosz, szerb, román stb.; a magyar épp nincs közte), de lehet tolmácsot is igényelni, ingyen és bérmentve. Szerintem ha valakinek van olyanja, amit köznyelven úgy hívnak, hogy “józan paraszti ész”, akkor ezen megbukni nem lehet. Ha meg még jogosítványa, vezetési tapasztalata is van az illetőnek, és gyakorolt is a vizsgára, akkor szerintem az a művészet, ha nem 100% az eredmény.

Vannak persze ausztrál sajátosságok, amiket célszerű tudni, de nem ezekkel van teleszórva a feladatsor, hanem logikusan kikövetkeztethető kérdésekkel. Néhány példa a kérdések jellegére (nem szó szerint, és nem sorrendben vannak a válaszok, csak emlékezetből írom): a vezetés egyik igazi kihívása: a.) vezetés közben beállítani a rádiót, b.) a kerekeidet a megfelelő nyomás alatt tartani, c.) rossz minőségű úton is biztonságosan vezetni. Vagy: az úton előtted lovak jelennek meg, mit teszel? a.) ugyanúgy haladsz tovább és áthajtasz közöttük, b.) nyomod a dudát, hogy húzzanak az utadból, c.) lassítasz, esetleg meg is állsz, hogy elkerüld az ütközést. (ugyanez a kérdés van farmállatosban is) Vagy: az ábrán az előtted haladó kamion balra kanyarodáshoz készül, rajta a “do not overtake turning vehicle” tábla. A kérdés az, hogy mit teszel? a.) most megelőzöd b.) dudálsz a kamionsofőrnek, hogy tudja, mögötte vagy c.) a kamion mögött maradsz, és hagysz neki helyet a forduláshoz. És így tovább a végtelenségig, telis-tele igazi gyöngyszemekkel.

A VicRoads-os ügyintéző lány állati kedves, nevetgélős volt végig, mintha nem is hivatalban lettem volna. Amikor bejelentkeztem, még azt is mondta, hogy Milu nagyon cuki és szívesen vigyázna rá amíg vizsgázom, csak hát túl sokan állnak mögöttem a sorban. A sorok egyébként gyorsan haladtak, sok ügyintéző dolgozott, és egyik fél részéről sem láttam egyetlen morcos, türelmetlen arcot sem.

A sikeres vizsga után rögtön lefényképeztek, és 2, azaz kettő perc múlva a kezemben volt a “Learner Permit”-em; egy műanyag kártya fotóval, címmel, születési adattal, érvényességgel (10 év!). Vettem még 2 db “L” (learner) táblát és már mentem is. Összesen fél óránál többet nem töltöttem a VicRoadsnál, és kezemben volt az “elő-jogsi”, amivel akár azonnal kormány mögé ülhetek, amennyiben kiteszem az L betűt az autóra és ül mellettem egy “supervisor”, egy olyan személy, akinek van jogsija és tud engem tanítgatni. Ugyanis nem kötelező oktatóra költeni, nyugodtan tanulhatok bárkitől, akár a férjemtől is, ha nekem úgy jobb. Annyi megkötés van, hogy ha 21 év alatt lennék, akkor min. 120 órát kellene vezetnem felügyelettel (ebből min. 10 órát éjszaka), amit egy naplóban (Learner Log Book) kell vezetni, benne a felügyelő vezetők jogosítványszámai és aláírásai, amik igazolják, hogy én tényleg vezettem akkor és ott. 21 év fölöttieknél nem kell igazolni semmit, tökmindegy, hogy jutok el a gyakorlat megszerzéséig.

21 év alattiaknak min. 12 hónapnak kell eltelnie, mire mehetnek Hazard tesztre és gyakorlati vizsgára a “probationary” (P) jogsiért, 21 és 25 év közöttieknek min. 6 hónap, 25 év fölöttieknek min. 3 hónap. Ha megvan a P jogsim, onnantól számítva minimum 3 év, mire teljes értékű jogosítványt kapok. Addig ki kell majd tennem egy zöld, P betűs táblát a kocsira elöl-hátul, (21 év alattiaknak 1 évig még piros P-s tábla is van), nem lehet semmi alkohol a véremben (full jogsisoknak ugyanis lehet egy kevés), nem használhatom a mobilom vezetés közben, nem vezethetek nagy teljesítményű (sport)autót, ill. ha automatára vizsgáztam, akkor csak azt vezethetek.

Azt hiszem, a 120 óra leigazolásának módja eléggé jól érzékelteti a “bizalom” szó jelentését errefelé, másrészt a jogsiszerzés menete ad némi képet az itteni közlekedési morálról, hogy itt mazsolaként egy laza kresz teszt kitöltése után már az utcán gyakorolhatok, igazi oktató, dupla fékes kocsi és tanpálya nélkül.

Márk azóta túl van a hazard teszten is (na az gáz, videójáték-függők előnyben. Még az oktatók szerint is teljesen értelmetlen, QLD-ben nincs is, remélhetőleg itt is hamarosan eltörlik), hétfőn pedig megvolt a gyakorlati vizsgája, kb. 50 perc vezetés, amit hibátlanul teljesített (hétvégén vett 2 órát oktatótól, egy jó fej indiai sráctól, aki elmondta, mikre ügyeljen különösen) A vizsga után pedig azonnal kézhez kapta a vadiúj, teljes értékű ausztrál jogsiját, 10 éves érvényességgel (ez utóbbi választható, és pénztárcától függ) 11 nap alatt jutott el az ausztrál jogsihoz, és minden vizsgát egy helyen, a Dandenongi VicRoads-nál tett le. Időpont volt bőven (de ha épp nem lett volna, akkor át lehet menni egy másik VicRoadshoz, ahol van), úgyhogy az ausztrál jogsit – a mi tapasztalatunk alapján – alig pár nap/hét alatt is meg lehet szerezni. Ha valamiből meg is vágnak, akár már 1-2 nap múlva újra lehet próbálni, a több hónapos várakozási idő csak legenda.

Jogosítvány Dél-Ausztráliában

Papi, Adelaide 2008

S hogy miért vágtam bele most, egy évvel a kiérkezésünk után? Mert szükség van az ausztrál jogosítványra. Olyan sok helyen kérik, hogy muszáj megszerezni. Ha nincs ausztrál jogsid, nem vagy senki. Persze csak majdnem senki. De ha bárhol meg akarsz felelni az itt alkalmazott és úgynevezett 100 pontos személyazonosító tesztnek (mármint hogy te az vagy, akinek mondod magad), akkor elég csak felmutatni a jogsit, ami 100 pontot ér, semmi más nem kell hozzá. Anélkül? A benzinkútnál nem tudtunk trélert bérelni, a videotékában kellett az útlevél, az albérleti szerződés, hogy ott laksz ahol, meg egy bankkártya, illetve most, a teszt előtt is ezekkel igazoltam magam. Volt olyan hely, ahol még befizetett számlákat (gáz, villany, telefon) is kellett vinnünk a legutóbbi három hónapról. Nos, azért nem mindennap mászkál az ember ennyi irattal a hóna alatt.

Ezért aztán nekifogtam. Választhatsz, hogy számítógépen, vagy papíron akarod-e megírni a tesztet. Én a papír mellett döntöttem, szerintem teljesen mindegy. Az írásbeli két részből áll. Az elsőben nyolc, elsőbbségadással kapcsolatos ábráról kell eldönteni, hogy ki adja meg az előnyt a másiknak. Ezt meg kell mutatni a vizsgáztatónak. Itt nem lehet hibázni. Ha rontottál, kezdheted elölről az egészet, akár azonnal is. Persze újabb $25 leszurkolása után. Merthogy ennyibe kerül az írásbeli.

Ha ez megvan, jöhet a nagyobb falat, a szöveges/ábrás teszt. Itt a 42 kérdésből minimum 32-re kell a helyes választ megtalálnod, csak be kell írni, hogy a három megadott lehetőség közül, melyik a helyénvaló. Ha ez is megvan, kapsz egy ideiglenes engedélyt a vezetéshez, ami egy hónapig érvényes. Ezalatt kell letenned a gyakorlati vizsgát (practical driving test). Ha elmulasztod, kezdheted az egészet elölről. Érdemes alaposan rákészülni a dologra, hiszen meg kell érteni a szöveges kérdéseket, ami nem mindig egyszerű. Én az RAA (autóklub) internetes oldalát használtam, s jó néhányszor kitöltöttem a tesztet, mielőtt elmentem a vizsgára. Ha megfelelő számban gyakorlod, egy idő után már ismerősek lesznek a feladatok. Ha jól tudom összesen 320 kérdésből kell a 32-t helyesen megválaszolni. Lehet gyakorolni, sok sikert!

 Jogosítvány az Északi-területen

Pák, Darwin 2013

A darwini ügyintéző kicsit nézegeti a magyar plasztikkártyát, kerek szemekkel forgatja, majd megkérdezi, hogy: “akkor ez magyar jogsi, ugye?”. Majd jöhet a szemvizsgálat, ami azt jelenti, hogy a villás táblán a tiz centis figurák irányát 2 méterről el tudod-e találni, majd 10 perc múlva kézben az au jogsi.
Ez nem a mi példánk volt, mi rendes gyerekek módjára fordítással (amit elfelejtettem odaadni) és szemész által készített látásvizsgálati eredménnyel felszerlve jelentünk meg, mint kiderült, egyik sem kellett volna nagyon, bár a fordításnak örültek, mikor eszembe jutott.
A ausztrál  NAV-os ügyintézés is jó volt, amikor felhívtam őket, hogy megváltozott a címem. Megkérdezte, hogy mi az új cím, azt’ kalap. Formanyomtatvány, igazolás, igazolás eredtiségének igazolása, meg még egy igazolás, hogy az adott igazolást egy korábbi igazolás igazolásaként még nem használtuk fel, stb. nem kellett.
Zizzentek ezek…