Idős szülők

Csak fiatal nagymamáknak

Az olcsóbb vízum sora:

2007. május 21-én a szenátusi vizsgálóbizottság előtti tanúvallomásában a Bevándorlási Hivatal közölte, hogy 17210 személy vár idős szülő vízumra. Ezer vízumot adnak ki évente ebben a kategóriában, vagyis sor hossza jelenleg 17 év.

Az olcsóbb vízum annyiba kerül, mint általában az állandó lakosi vízum. Lásd a vízumdíjakról szóló oldalt.

A hozzájárulásos szülői vízum sorsa

Azok, akik nem képesek kivárni a 17 év hosszú sort, hamarabb is kihozathatják idős szüleiket, de előbb mélyen a zsebükbe kell nyúlni. Létezik egy hozzájárulásos (contributory) szülői vízum. Drága, de gyors.

Családonként 2060 dollárt kell fizetni a pályázat benyújtásakor és fejenként 31555 dollárt a pályázat végén. Össz-vissza tehát egy idős pár vízuma 65170 dollárba kerül. Ehhez járul még egy 10 évre lekötött foglaló, aminek az összege 10 ezer dollár az első pályázó és 4 ezer dollár a házastársa után, vagyis az előbbi idős pár számára 14 ezer dollár. Összesen tehát 79170 dollárt kell letenni az asztalra. Ezért cserébe viszonylag gyorsan - általában egy éven belül - megkaphatták a vízumot.

Egy egyedülálló idős szülő számára így alakul a számítás: 2060 + 31555 + 10 000 = 43615 dollár.

A helyzet mostanában (2008. február) megváltozott. Jóval több pályázó van, mint hely. Havonta 230 pályázattal több érkezik be az elbírálást végző perthi hivatalba, mint a keretszám. Jelenleg 7 ezer pályázó áll a sorban és máris elfogyóban van az évi keret. Újabb csak a következő pénzügyi évtől, vagyis 2008. július 1-től várható.

A bevándorlási miniszter még megfontolja, hogy növelje-e a kiadható vízumok számát a 2007/2008-as pénzügyi évre, de ehhez előbb szüksége van a kormány jóváhagyására. A helyzet jelen pillanatban nem világos.