Fűtés

Kanga, Melbourne-ből:

Nehezen tudtam elképzelni, hogy a fenébe bírták az ausztrálok a hűvös éjszakákat (és mint a tegnapi nap igazolta) és nappalokat kihúzni hajdanán, mikor nem használtak korszerű fűtéseket?

Mert akárhogy akarja magának az ember bemagyarázni, hogy ez nem olyan nagyon hideg, azért Melbourne-ben a téli hónapok alatt igen sokszor lecsúszik éjszaka 10 fok alá, s a napközbeni 12-15 fokban biza elkél a fűtés.

Az első házban az októberi fagyoskodástól egy kölcsönkapott ún. kerozin-kályha mentett meg (akkor már terhes voltam a lányunkkal, nyilván ez a másállapot is fokozhatta a hidegérzésemet, mert állandóan vacogtam). Én addig azt hittem, kerozin csak a repülőkbe kell, és íme itt meg fűtésre használták. Tényleg jól be lehetett vele durrantani, meg cipeltük ide-oda, a hálóba, a fürdőszobába. Valami kis szaga volt, de még undorodós kismama létemre sem zavart.

A következő vagy háromszor akkor volt, mert volt három hálószobája, plusz a hátsó rész kiterjesztve (un. rumpus-room, ahol két biliárd asztal is elfért volna, de nálunk üresen állt az egész, mert nem hogy ilyen asztalunk, de rendes sem igen volt amikor oda beköltöztünk) - fűtés viszont ott is az egész házban csak a nappaliban volt, egy fali gázkonvektor formájában. Egy kicsit mégis más volt az otthoni ismeretes konvektorokhoz: ez inkább egy gázzal működő hősugárzó volt, amiből egy ventilátor fújta ki a meleget. Elég meleget csinált, de főleg a nappaliban, a hálókba már alig-alig jutott. Pici Zsebilány ebbe az egyik hűvöskés hálószobába került, de velünk együtt elég jól bírta a cidris éjszakákat.

Fűtési körülményeink minőség- és modernségbeli ugrása a következő bérelt háznál kezdődött, aminek kiválasztásánál már fűtés- és hűtésszempontok is jelentős szerepet játszottak. Akkor már (90-es évek közepe) több házban jártunk ahol az ún. ducted-air-fűtés [légbefúvásos fűtés] működött.

Ennek lényege: egy gázzal működő kazán befújja a levegőt a ház minden helyiségébe a padlón vagy a plafonon lévő lyukakon keresztül. A kazán a ház alatt vagy a padláson van elhelyezve, a házban csak a nyílások vannak és a falon egy ketyere, amin ki- és bekapcsolja, ill. szabályozza az ember, milyen hőfok legyen, aztán a kazán ki-bekapcsol - így ezáltal teljesen egyenletes a hőmérséklet minden helyiségben.

Ez a rendszer van a mostani saját házunkban is, szerintem ez mostanság a legelterjedtebb és az üzemeltetése is nagyon gazdaságos. A beszerelés költsége kb. két és félezer dollár.

Hűtés

Lehet, hogy Melbourne-ben el lehet éldegélni a lakásban úgy, hogy a légfűtést csak fűtésre használjuk, de Sydney-ben nem. Itt nyáron hűteni is kell. Itt megfordítható üzemű légkondicionálót építenek a házak padlásterébe, ami télen fűt, nyáron hűt. Kétszer annyiba kerül, mint Kanga fűtése. Gazdaságos és kényelmes.

Jól felszerelt lakást bérelni

Ez nem is olyan könnyű dolog, mert alaphelyzetben a lakásokban se fűtés, se hűtés nincs. A hirdetésekben keress rá a ducted air, ducted heating, split air kulcsszavakra.

Ha a Google-ban közvetlenül keresgélsz, akkor a gyártók és a felszerelő cégek honlapjaira találsz. Ott tanulmányozhatod, hogy mik is ezek a dolgok, mennyit érnek, hogyan működnek.