Árviszonyok
Bevásárlás a legnagyobb áruházláncban
Nem is tudtam, hogy ennek a cégnek ennyi minden van a kezében: a leggyakoribb élelmiszer-boltok közé tartozik, vagy talán éppen a leggyakoribb a Coles. Elegáns áruházak láncolata a Myer, olcsóké a Kmart és a Target. Ez utóbbiak hasonlítanak legjobban a magyarországi Tesco-ra.
Nézzünk szét a versenytársaknál is
A Coles legfőbb konkurense a szinte csak élelmiszerrel foglalkozó Woolworths, a Myeré pedig az elegáns áruház-lánc, a David Jones. Ezek a boltok minden nagy bevásárlóközpontban egymással farkasszemet nézve állnak. Viszonylag új játékos a színen a német Aldi. Még nagyon kevés boltja van, ahol ausztrál szemmel nézve bizony szűk a választék, de az árai kedvezőek.
Lakberendezés
Az Ikea a világon mindenütt ugyanaz.
Van egy helyi versenytársa, a Freedom. Sokkal ausztrálabb. A bútorok nagyobb méretűek, színesebbek, merészebbek.
Lakás
Egy a sok lakásépítő vállalat közül. Kínálatuk jó példa arra is, hogy milyen házakból állnak a városszéli új lakótelepek, ahová a bevándorlók költöznek. Mindegyik könnyűszerkezetes készház. Ausztráliában a családi házak könnyűszerkezetesek, nem csak az újonnan épülők, hanem a régiek is.
Hirdetőújság
Az új bevándorló gyakran kénytelen használt holmival beérni. A Trading Post nevű hirdetőújság uralja piacot. Nagyon jó az internetes böngészője.
Családi költségvetés, egy konkrét példa
MM írja Nyugat-Ausztráliából:
A munkahelyemen az évnek ebben az időszakában a jövő évi költségvetéssel kell foglalkoznom, és általában az otthonit is átnézem ilyenkor. Mivel pont a napokban volt erről szó a listán, íme itt vannak a mi költségeink is.
Mi hetente kapunk fizetést, így a havonta, negyedévente érkező számlákat is lebontom hetekre, így könnyebb számolni, hogy mennyi is marad. A banktörlesztést is hetente fizetjük, így valamivel kevesebb kamatot tudnak csak számolni.
tétel AUD/hét HUF/hó ingatlanadó 17,50 11375 víz és csatorna 18,50 12025 telefonok 18 11700 internet 5 3250 gáz 9 5850 villany 16 10400 biztosítás 20 13000 kocsik adója 17 11050 kocsik szervize 25 16250 hiteltörlesztés 300 195000 élelmiszer 200 130000 összesen 646 419900 Éves számla az ingatlanadó, amit ha bérelsz nem neked kell fizetni, hanem a tulajnak. Itt vidéken általában magasabb az ingatlan adó, mint a nagyobb városokban, mert az önkormányzatnak leginkább ebből kell fenntartania magát. Szóval ez olyan heti 17,50 AUD. Ebben benne van az is, hogy hetente egyszer elviszik a szemetet.
Víz/csatorna adó, kb. ugyanannyi, mint az ingatlan adó, de a víz fogyasztásért külön kell fizetni negyedévente, és itt elég sok vizet használunk az öntözéshez, mert az év nagy részében nem esik semmi eső. Szóval ez összejön olyan heti 18,50- AUD-ra (vízadó+fogyasztás).
A vezetékes telefon, ha nem csinálsz egy hívást se, csak maga a vonal havi 26 AUD, aztán ott van mind a kettőnknek a mobil (és mivel a semmi közepén lakunk :-) itt csak a Telstra működik) ezek ketten minimum 30 AUD havonta. Szóval a telefon számla néhány magyarországi hívást is belevéve olyan 18 AUD hetente.
Internet: dial-up kapcsolatunk van csak, ami havonta min 10 max. 25 AUD, hetente: 2,50 - 5,75.Gáz, amit a vízmelegítésre, főzésre, télen fűtésre használunk: heti 9 AUD.
Villany (sütő, világítás, TV, háztartási gépek stb.): heti 16 AUD.
Biztosítás (ház és két autó): heti 20 AUD.
Autók évi regisztrálása: heti 16,70 AUD. Benzin és autók karbantartása, szervizelése (mind kettő elég fiatal még): heti 25 AUD.
Szóval a számlák olyan heti 150 AUD-ra adódnak össze. Ebben nincs benne a ház és autó bankkölcsön törlesztése, ami még 300 AUD hetente és ugye enni is kell, aminek a heti összege viszont nagyon változó. De az élelmiszer árakról már különben is volt szó.
Ma (2005. jan. 25) hozta a Statisztikai Hivatal nyilvánosságra a decemberi negyedévre a CPI-t (Consumer Price Index - Fogyasztói Árindex), ami a megélhetéshez szükséges dolgok árváltozását mutatja az előző negyedévhez és az előző évhez képest. Ez az érték általában kicsit magasabb, mint az infláció, mert csak háztartások általános kiadásait veszi figyelembe, de egy átlagos embernek pont ez az érdekes. A CPI számításához 11 csoportba (élelmiszer; alkohol, dohány; ruházati cikkek; ház, lakás, lakbér, közmű; háztartási cikkek; orvos, gyógyszer; közlekedés; kommunikáció; szórakozás, sport, nyaralás; oktatás; egyéb (biztosítás, óvoda, stb.)) osztott 89 termék és szolgáltatás árát vizsgálják.
2003-hoz képest 2004-ben 2,6%-al emelkedtek az árak a 11 csoportban átlagosan, ami azt jelenti, hogy bizonyos csoportokban (ruházat, szórakozás) csökkentek az árak, míg másokban emelkedtek. A legnagyobb emelkedés (4%) a közlekedésben volt (benzin áremelkedésnek köszönhetően). A CPI-t minden államban külön mérik és aztán átlagolják az országra. Tavaly a legmagasabb (3,3%) emelkedés Tazmániában volt, a legalacsonyabb (1,9%) pedig az Északi Területen. Bővebben itt:
Hori kérdésére Papi válaszol. Adelaide, 2008
- Szerintetek egy 2 fős családnak mennyibe kerül az étkezés hetente? (Tudom, hogy ez nagyon szubjektív, de szeretnék valami átlagértéket meghatározni.) Nem étteremben étkezve.
- Mi kijövünk kb. 150 dollárból egy héten. Ebben benne van a hétvégi nagybevásárlás is, amikor értelemszerűen nemcsak kaját veszel, hanem minden egyéb mást is, ami kifogyott otthon. Ez persze adelaide-i viszonylat, 2 személyre, extrák és étterem nélkül.