Kanada – romák

Elárasztják a kanadai reptereket a “neonácik elől menekülő” magyar romák

Naponta mintegy ötven magyar roma érkezik Kanadába a torontó-pearsoni repülőtérre, hogy menekültstátuszt kérjenek az országtól, mert állításuk szerint Magyarországon üldözik őket a neonácik és a szkinhedek.

A torontói nemzetközi repülőtér

A múlt héten egy géppel egyszerre 110-en érkeztek Kanadába a pearsoni repülőtérre, a reptérnek pedig az akkor szolgálatban lévőkön kívül több vámost is be kellett hívnia, hogy foglalkozni tudjanak a Magyarországról érkezőkkel – írja a Toronto Sun.

A lap szerint teljes családok vándorolnak ki Kanadába, akik azt állítják, neonácik és szkinhedek üldözése miatt menekültek el Magyarországról. A reptéri dolgozók szerint az idősek és gyerekek között többeknek vannak egészségügyi gondjai is, amely szintén leterheli a helyi kórházakat és a kanadai egészségügyet.

A magyar állapolgároknak nincs szüksége vízumra a Kandába utazáshoz, a magyar romák többsége azonban menekültstátuszt is igényel. A kanadai statisztikák szerint a magyarok vezetik a menekültstátuszt igénylő nemzetek listáját, 2009-ben 2400, 2010-ben 2300, idén csak szeptemberig 2500 magyar roma érkezett Kanadába ilyen kéréssel, a kérelmezők 23 százaléka pedig meg is kapta a menekültstátuszt.

A torontói roma közösségi központ bejáratánál lévő tábla magyarul is üdvözli az erre járókat: Köszöntjük a Roma Közösségi Központban.

Gina Csanyi-Roban, a torontói Roma Közösségi Központ ügyvezető igazgatója elmondta, a menhelyek már tele vannak, az újonnan érkezőket pedig máshol helyezik el. Elmondása szerint a romák azért menekülnek Magyarországról, mert félnek és az életüket mentik, a neonáci csoportok ugyanis kiképzőtáborokat hoznak létre, megtámadják a romákat.

Richard Kurland bevándorlással foglalkozó jogász felhívta a figyelmet arra, hogy a romáknak nem kellene Kanadába utaznia ahhoz, hogy elmeneküljenek Magyarországról, visszatérhetnének Európába és bárhol az unióban megpróbálhatnának munkát keresni.

hvg.hu

Ausztrália rutinosan visszautasítja az EU-ból érkező menedék-kérőket. Az ok a fentebbi cikkben is olvasható: a menekülők számára lenne valahol egy nyugis hely az EU-ban, tehát Ausztrália nem tartozik nekik menedéket nyújtani.

Standard